Egy remek küldetést bíztak rám. Nem csoda, elvégre nemesi családból származom és a 12. osztag 3. tisztje vagyok. A helyzet katasztrofális. Már, ami azt illeti, hogy sokkal több lélek távozik Soul Societyből, mint amennyi beérkezik oda. Ezt elmondtam a társaimnak is, akiket a nyakamra ültettek. Ez több dolgot is jelenthet. Az első az, hogy valami felfalja a halott emberek lelkeit, a másik pedig az, hogy átalakulnak hollowvá. Persze vannak még lehetőségek, de ez az első két olyan dolog, amire gyanakszom. Ez roppant érdekes fejleményeket szülhet. Számos dolog képes eltüntetni egy emberi lelket. Bounto, hollow, arrancar és a fene tudja, hogy miféle neve nincs borzalom van még, amit nem ismerünk. Itt az idő, hogy felderítsük a dolgokat és hasznos információval szolgáljunk a 12. osztag és ezzel a Gotei 13 részére is.
- Üdvözlök mindenkit, a nevem Kamioka Shinrou, a 12. osztag, 3. tisztje vagyok. A helyzet, amiért összegyűltünk igen bonyolult. Soul Societybe egyre kevesebb lélek érkezik, az Emberek Világába azonban a megszokott mennyiségű lélek távozik. Ami azt jelenti, hogy az elhalálozott emberek lelkei nem érkeznek meg. Jelenthetné azt is, hogy a Gotei 13 hanyagul végzi a munkáját, de ez a lehetőség nem áll fenn. Ki kell vizsgálnunk, hogy mi történik. Valamint megszüntetni a veszély forrását annak, hogy a világok közötti egyensúly felboruljon. Mindannyian tudjuk, hogy ez szörnyű katasztrófával végződő esemény lenne. Ezért nem engedhetjük meg, hogy megtörténjen. A felszerelésük a következő dolgokból áll, egy Gigai, a lélekmobil, de ez mindannyiunknál fontos. Valamint a legfontosabb, jelenlegi munkánkhoz elengedhetetlenek a megfelelő papírok.

Miután kiosztottam mindenkinek a papírokat, még egyetlen rövidke monológot kellett közölnöm velük.
- 20 percük lesz, hogy összekészüljenek. Minél előbb indulnunk kell, hogy fényt derítsünk a titokra. Úti célunk, Shinrichitai. Jó szolgálatot, a hármas számú Senkaimonnál találkozunk.
Miután távoztak a társaim, magam is elkezdek elvonulni szálláshelyemre, hogy elkezdjek összepakolni. Zanpakutom a szükséges kellékek listájának első helyén áll, elteszem az Iremono nevezetű gyűjtő edényt is. Tökéletes, hogy lélekenergia mintát gyűjtsek. Kötelező darabja ez felszerelésemnek. Még néhány ruha az, amit feltétlenül vinnem kell magammal. A Gigait sem hagyhatom itt, ezért az is viszem magammal. A kapun történő átkelés, tökéletes nyugalomban történik, legalábbis remélem. Az Emberek Világában, már Gigaiomban virítok. Követem a többieket, elvégre a nyomozás rajtuk is áll...

Május 6.

Miután megérkeztünk az Emberek Világába és berendezkedtünk, új otthonunkba, leültem az ebédlő asztalhoz és kezemet a mellem előtt összefontam. Amikor minden társam befejezte a ide-oda mászkálást és mind nyugton ült, akkor szólaltam meg.
- Nos, mindenki tudja, hogy mi a szerepe. Vasárnap van. Ez jelent még nekünk egy kis időt, hogy felkészüljünk az előttünk álló személyiség eljátszására. Minden nap, este összeülünk és megbeszéljük az adott napon történteket, kiderítetteteket. összegezzük, hogy mit tudunk. Most lássuk a feladatokat.
Mondom és magam előtt összeérintem a tenyereimet, mintha imádkoznék. Az államat egy időre, ujjaim begyére helyezem, majd megszólalok.
- Nos, Kaminari-san. Járjon nyitott szemmel és füllel. Legyen magánál lélekcukorka, ha valami történne közbe tudjon lépni. Vigyázzon rá és ne hagyja el. Nem volna jó egy diákot visszatuszkolni a testébe. Próbáljon nyomozósat játszani a gyerekekkel a szünetben. Nekik talán játék lesz, de Ön ki fogja tudni szűrni majd az információkat. Információt kell találnunk.
Csapatunk egyetlen nő tagjára pillantok.
- Rosui-san. Mivel nincs állandó munkája a felvett személyiségének köszönhetően, Ön lesz az Őrszem, de erről később. Remélem az iskolában lesz szülői értekezlet, arra mindenféleképpen menjen el. Aggódó szülőként burkoltan feltehet kérdésekre. Ki tehet ilyet? Milyen borzalom és a többi. Ne hisztériázzon, de játssza meg a nagyon aggódó anyát, aki tudni szeretné, hogyan óvja meg a fiát.
Szemeimet a következő személyre, Kojiro-sanra pillantok.
- Kojiro-san. Ön roppant értékes pozícióban van, tehát szerezzen információt a bizonyítékokról és a rendőrség jelenlegi nyomozásáról, hogy hol állnak. Legyen szíves megszerezni a gyermekek névsorát. Tudni akarom, hogy rendelkeztek-e kimagasló reiatsuval vagy sem. Erősen kétlem, hogy hétköznapi ember lenne a gyilkos. Derítse ki azt is, hogy hol tűntek el a gyermekek és milyen időtájban látták őket utoljára. Tudnunk kell, hogy eltűnésükben, mi a közös. Ki kell derítenünk, hogy hol szedi az áldozatait a vadász.
A 4. osztagosra pillantok. A munkámban ő lehet a lehető legnagyobb segítség.
- Chirouchiba-san. Orvosként sok mindent megtehet. A pihenőszobában meghallgathat pletykákat, utánanézhet kartonoknak. Az elveszett gyermekek kartonjait kellene megnéznie. Remélhetőleg találunk valamit, ami magasabb összefüggést is felfedhet előttünk azon kívül, hogy mind gyermek volt és már mind halott. 7.-én boncolom a legújabb áldozatot, ha gondolja bejöhetne... mint gyakorlaton résztvevő. Bizonyára talál olyasmit, ami az én figyelmemet esetleg elkerüli.
Miután elmondtam, hogy kinek mi lesz a dolga, ismételten Rosui-sanra pillantok.
- Őrszem. Az Ön szabadideje a legnagyobb. Óvatosan, de járja be a várost. Viheti magával Kojiro-sant is, ha nem túl fáradt. A 2. osztagosoknak, tudtommal kitűnő emberei vannak felderítésre. Gyűjtsenek adatot a városban felbukkanó reiatsu kilengésekről. Mivel az áldozatok lelkei elpusztultak, vagy fogságban vannak, arra gyanakszom, a vadász magas reiatsuval rendelkezik. Ha mozog és nem tudja elrejteni a reiatsuját előbb utóbb rajta kapjuk. Ha tudja rejteni a reiatsuját, nagyobb a probléma. De akkor is nyomokat kell találni.

Május 7.

Eltelt egy pár nap, azóta, hogy megérkeztünk az Emberek Világába. A kórházban már beadtam a papírom, hogy értesítsem a megfelelő személyeket, hogy a kórházba egy új patológus érkezett. A Gotei 13 sikeresen elintézte, hogy a legújabb áldozatot ne boncolják fel, amíg meg nem érkezem. Persze egy 4. osztagos sokkal jobban tisztában van az anatómiával ... de bármikor be tudom vinni a rezidensüket egy kis gyakorlatra. Úgy láttam jónak, ha munkához is látok. Nem zavartak a hullák. Miért zavartak volna? Olyan, mintha üres gigaiok feküdnének előttem az asztalon és nekem csak meg kellene vizsgálnom őket. A 12. osztagnál szerencsére csináltunk ilyesmiket, így ismeretes előttem az anatómia. Az öltözőben fütyörészve felakasztom szövetkabátom a fogasra, alatta kifogástalan fekete öltöny, a japán felsőbb körök divatigényének megfelelően. Fogják csak rám, hogy sznob vagyok. Szóval fütyörészve átöltöztem és felvettem a köpenyemet. Mivel a munkaidőm elején voltam, alaposan végignéztem, hogy mi van a mai napra. Micsoda szerencse és szerencsétlenség egyben. Pont az egyik áldozat még a lent van a tepsiben. Senki sincs a sorban előtte. Unalmamban lementem a büfébe, mivel a kitűzőmön ott volt a felírat, hogy patológia az emberek furán néztek rám. Fütyörészve, jókedvűen bedobtam egy érmét az automatába, mire az kidobott egy előrecsomagolt szendvicset. Közben pont elkaptam tekintetemmel Airisut, aki a 4. osztagban szolgált. Jelenleg rezidensnek álcázta magát. Hatalmas vigyorral mentem oda és megpaskoltam a vállát.
- Na nézzenek oda, egy friss rezidens. Nem irigylem a munkádat fiam, a páciensek sokat nyivákolhatnak. Tudok is egy viccet. A páciens ül a vizsgáló asztalon és kérdést intéz a patológusának.... Hehehehehe! Érted ugye? Na jó nem untatom, dolgom van. Ha gondolja, jöjjön majd a le a patológiára. Magára fér egy kis gyakorlat.
Azzal tovább dúdolgatva egy boldog melódiát elindulok vissza a patológiára. Rengeteg dolgom van. Elmegyek a kisgyerek tepsijéhez és kihúzom a hűtőből. A technikusra pillantok, aki a segítségemre kell, hogy legyen. Legalábbis itt az embereknél ez a szokás. Rápillantok és kacsintok egy bizalomgerjesztőt.
- Kezdjünk hozzá. Meg kell vizsgálnunk ezt a szegény gyermeket.
Hozzá kezdünk a munkához. Először külsérelmi nyomokat keresek rajta. Végig nézem a kezét, a lábait, egyszóval az egész testét. Sérülés nyomokat keresek és gondosan feljegyzek minden észrevételt. Olyan, mintha egy hibás Gigait vizsgálnék. Azok sem mozdulnak. A külsérelmi nyomok feltárása után, az információk tudatában, megejtem az Y-bemetszést. remélem, hogy feltűnik a rezidensünk is. Mégis csak orvos, vagy valami hasonló, hátha talál valami olyasmit, amit én nem veszek észre. Az Y bemetszés után, megkérem a technikust, hogy segítsen kiemelni a bordaketrecet, hogy a belső szerveket is megvizsgálhassam. Alapos vizsgálatot folytatok és minden adatot feljegyzek, közben nyugodtan fütyörészek, akár jelen van a negyedik osztagos, akár nem. A munka befejezése előtt, nyújtózkodom egyet és megszólalok.
- Ki kell mennem a mosdóba, mindjárt jövök.
Kimegyek a mosdóba és shinigamiként jelenek meg ismételten. Igen, egy lélekcukorkát pakoltam a gigaiom szájába, hogy utána megjelenhessek az Iremonommal. A lélekenergia gyűjtő edényt végig húzom a kisgyerek teste fölött, hogy a rátapadt lélekenergiát begyűjthessem. Ezt az akciót természetesen azután hajtom végre, hogy unalmas beszélgetések mögé rejtve megbizonyosodtam, hogy a technikus nem látja és nem is hisz a szellemekben. Remélem, hogy tudok valamilyen reiatsu mintát begyűjteni. Akár sikerül valamit begyűjteni, akár nem utána visszatérek a mosdóba és visszaöltöm magamra a gigait. Így térek vissza, hogy folytassam és végül lezárjam a boncolást. Utána megírom a jelentést. A technikus remélhetőleg vissza teszi a testet a hűtőbe és ezt a napot is lezárhatjuk. Ha sikeresen lezártam minden dolgot, akkor hazatérek és mivel úgy beszéltük meg, hogy vacsoránál mindenki beszámol mit sikerült találni, ezért én is így teszek. Otthon az asztal körüli kupaktanácsnak beszámolok mindenről, amit a boncolásban találtam.

Május 13.

Az ezt megelőző napokban kemény munkát végeztünk. Mindannyian csináltuk a kiszabott feladatainkat. legalábbis erősen remélem, hogy van valamilyen eredménye a munkánknak és sikerült találni valamilyen információt az esettel kapcsolatban. A 12. osztag számára lassan le kell adni a jelentésemet. Én a mai napon ugyan úgy bementem a patológiára. Elvégeztem a melómat és közben reményeim szerint sikerült átnéznem az összes korábbi áldozat patológiai jelentését is. Fontos, nagyon fontos. Szeretném kideríteni, hogy milyen összefüggés van a gyerekek között. Valaminek kell lennie, ha a vadász gyerekeket rabol el és öl meg. A mai napon munka után vagy ha nem kellett bemennem, akkor hát munka helyett sétáltam a városban. Figyeltem, gondolkodtam, próbáltam a rendelkezésünkre álló információkat összegezni. Akár sikerült, akár nem vacsora időre visszatérek és pontosan a megszokott időben elkezdjük a kis tanácskozós ülést, hogy összegezzük eddig mit is tudunk és mit sikerült kideríteni. Ha Kojiro megszerezte az eltűnt gyermekek névsorát, arra sort kerítettem, hogy felkeressem a házukat, természetesen shinigami alakban, hogy reiatsu lenyomat után kutassak. Roppant fontos volt számomra, hogy kiderüljön, magasabb lélekenergiával rendelkeztek-e vagy sem?
- Összegezzük, hogy mit tudunk.
Mondtam, a többieknek és erősen reméltem, hogy sikerült eddigre már legalább egy ép-kéz láb elméletet felállítani.
- Kezdjük, Rosui-sannal. Tárja elénk, az eddigieket.

Arra ébredtem, hogy valami csiklandozza az orrom. .__. Hatalmasat tüsszentettem ettől, és felültem. Azt nem mondhatnám, hogy fel is ébredtem, hiszen szemdörzsölgetés közben csupán egy repkedő fekete masszát láttam, amit elkönyveltem az álmom foszlányának. Azonban eme foszlányok ritkán szállnak az ártatlan, félig alvó shinigamik füléhez. >.> Pokollepke volt, aki feladatot hozott számomra, ez pedig rögvest magamhoz térített, és nagy sebességbe kapcsolva fogtam az öltözésbe, amit kivételesen esésmentesen sikerült végrehajtanom.
Szerencsére az osztagomtól nem volt olyan távol a tizenkettedik osztag épülete, így még egy kis eltévedéssel, és segítségkéréssel is éppen időben érkeztem. Taka~kunt és Chirouchiba~sant hatalmas mosollyal köszöntöttem, sőt Taka~kunt meg is öleltem. :3
- Jó reggelt, Rosui Kagehime a Juubantai ötödik tisztje – hajoltam meg a többiek felé, akikhez eleddig még nem volt szerencsém.
Aztán meghallgattuk Kamioka~san beszámolóját, és átvettük az iratainkat. Hosszasan tanulmányoztam a sajátom, ami szerint nem kevesebb, mint harminc éves vagyok. Kissé kihagyott a szívverésem, hiszen még megközelítőleg sem látszom ennyinek, hogyan játszhatnám akkor el? o_O Végülis nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, majd ha valaki rákérdez, azt mondom, hogy ránctalanítok. ˇ^˘ Tizenöt perc alatt összecsomagoltam minden szükségeset, ruhákat, pipere dolgokat, elsősegélydobozt, és néhány könyvet. ^o^ A maradék öt percet arra használtam, hogy oda találjak a Senkai kapuhoz. @_@ Szerencsére még időben érkeztem, így a többiekkel együtt Shinrinchitai felé vettem az irányt.
Egy otthonos, hagyományos házban volt a szállásunk, a városka szélén. Mindenkinek jutott külön szoba, én a konyha és Taka~kun szobája közöttiben vackoltam el magam. Alig néhány percet vett csupán igénybe az, hogy kicsomagoljak, hiszen a holmik nagy részét külön-külön tartókba csomagoltam, így azokat csak kiemeltem, és a helyükre tettem, s amíg a többiek is kicsomagoltak, immár a gigaimban, felderítettem a házat. ^_^ Volt egy kis kert, de régóta nem gondozhatták, így eléggé elhanyagoltnak tűnt a tornácról, ahol álltam. :/ Azonban a fürdő kárpótolt, hiszen hatalmas volt, sosem láttam még ekkorát ezelőtt. A konyha jól felszerelt volt, de nem túlzottan nagy, viszont az étkezőben kényelmesen elfértünk. Itt gyűltünk végülis össze, hogy mindent megbeszéljünk.
Kainari~san mindenkihez intéz néhány szót, amikkel egyet is értünk.
- Szerintem az is fontos lenne, hogy itthon is a jelenlegi neveken szólítsuk egymást, valamint tegeződjünk, hiszen szerepünk szerint egy család vagyunk – javasoltam, és reméltem, hogy a többiek is egyetértenek velem, elvégre nem szerettem volna, ha véletlenül valakit megszokásból az eredeti nevén szólítanék.
Miután befejeztük a megbeszélést, és mindenki a szobájába vonult, jómagam a kertet vettem célba, hiszen a kertészkedés mindig is megnyugtatott. Egészen hamar sikerült megszüntetnem a gyomokat, s így virágzó kertet varázsolni, közben persze gondolkoztam. Eszembe is ötlött, hogy érdemes lenne a szomszédokkal megismerkedni először, bár még sosem volt szomszédom, így nem igen tudtam, miként is foghatnék ehhez hozzá, de kivételesen szerencsém volt, ugyanis kíváncsi tekintetek figyeltek munka közben. °O° A kerítés lécei között egy aprócska szempár pislantott rám, arra fordultam, és mosolyogva intettem neki, mire ő ijedten a házba szaladt. o_O Nem igazán értettem, de néhány perc múlva egy idősebb nő lépett ki rajta. Csontos alakján meg-meglibben egy kötény, amit valószínűleg a főzéshez vett fel. Rá is rámosolyogtam, hátha ezúttal szerencsével járok, és intettem, ő is intett, ám inkább invitáló volt ez, mint üdvözlő. ^o^
- Jó napot! – köszöntem neki, miközben közelebb léptem.
- Jó napot! – viszonozta – Rokonai netán a megboldogult Nagami Kaho~sannak?
- Nem – feleltem, majd gondolkozni kezdtem, hogyan is magyarázzam mégis az itt létünket - Béreljük a házat, a nevem Ichiho Chisa – hajoltam meg felé illedelmesen – A családommal éppen ma költöztünk be, igazán elbűvölő környék.
- Valóban, bár mostanában inkább hátborzongató – válaszolt, és láttam szemében a félelmet is, s bár tudtam, hogy mért mondta ezt, mégis meglepett arcot vágtam – Elnézést, nem akartam magukra ijeszteni! – szabadkozott – a nevem Nanaka Fuji – hajolt meg ő is – Tudja volt néhány tragédia a közelmúltban, és így egészen furcsa számunkra, hogy új lakók érkeznek – intett a háta mögé, ahol megbújt az előbb elfutó gyerek.
- Ugyan, én mindig is arra tanítottam a fiamat, hogy nem szabad megbízni az idegenekben – mosolyogtam rá – Igen, hallottam a különös esetekről, azonban a férjemet ide helyezték, így jöttünk vele.
Aztán kiáltás hangzott fel a ház felől.
- Ez a férjem lesz – zavartan harapott az ajkaiba – Üdvözlöm önöket még egyszer a szomszédságunkban, ha van kedvük, egyszer jöjjenek át, a gyerekek biztosan szívesen játszanának – mondta, majd elsietett.
Néhány pillanatig még néztem utána, elvégre elég furcsa lett, ahogy a férje szóba került, de nekem ehhez semmi közöm, elvégre nem ezért vagyunk itt! >.< Emlékeztettem magam. Aztán dolgom végeztével én is a házba mentem, hogy másnapra keressek néhány bentos dobozt a többiek számára. Több egyszerűt is találtam az egyik konyhaszekrényben, így ezeket elmostam, és előkészítettem őket másnapra, hogy csak főznöm kelljen reggel. Végül a szobámba vonultam s áttanulmányoztam Shinrinchitai térképét, elvégre másnap fel kell derítenem.

Korán keltem, elvégre nekem a feladatom ellátni a dolgozó és tanuló férfiakat, vagy legalábbis Chisának ez lenne a feladata. ^_^ Azonban Kojiro~san így is megelőzött, azon túl, hogy bevásárol még néhány szendvicset is készített, elbuktam, mint feleség. T.T Csupán néhány pillanatig láttam, éppen köszönni szerettem volna neki, amikor elvonult a szobájába. Nem akadályoztam meg benne, hiszen biztosan csak a munkára készül fel, inkább a konyhába mentem, hogy elkészítsem az o~bentoba valókat. ^o^
Rengeteg féle hozzávalót találtam, hála Kojiro~sannak, így neki is, akárcsak Taka~kunnak, szépen kidíszítettem az ebédjét, végül pedig úgy döntöttem, hogy akkor a többieknek is, nehogy kimaradjanak. Éppen főzőcskézés közben jelent meg Taka~kun, így leültettem reggelizni, a befejeztével pedig szívesen vettem segítségét a főzésben, így időben elkészültünk mind a négyük o~bentojával. *>* Amikor a többiek is megérkeztek, mosolyogva adtam át az ebédjüket, elvégre megérdemlik a munka mellett. :3 Ezután pedig integetek a távozók után, ahogy egy rendes háziasszony tenné, de ez csak a szomszédoknak szól. >.<
Visszaérkezvén a házban előveszek egy lélekcukorkát, és bekapom.
- Amíg haza nem érek, légy szíves takaríts ki, aztán pedig foglald el magad. Csak semmi feltűnővel! Esetleg vehetnél még egy kis ennivalót – mondtam neki, majd shunpoval, már odébb is álltam.
Gyorsan átfésültem a terepet, elvégre előző nap alaposan áttanulmányoztam a térképet. Láttam, ahogy Taka~kun megszólít egy gyereket, majd vele együtt folytatja az útját, később azt is, hogy Kamioka~san és Chirouchiba~san is éppen belépnek a kórházba, Kojiro~sant már nem láttam, de feltételeztem, hogy már beért. ^_^ Semmi gyanúsat nem fedeztem fel körutam alkalmával, de folytattam, és még néhányszor megtettem az utat, egészen addig, míg az iskolai tanítás véget nem ért. Akkor követtem egy alsó-középiskolás csoportot, hogy megtudjam, nagyjából miket szoktak csinálni. Hazaérkezvén vacsorát főztem, amit a megbeszélések alatt fogyasztottunk el. Úgy éreztem magam, mintha valóban egy nagycsalád része lettem volna. Vajon Takashi~kun örülne egy nagycsaládnak? Majd észbe kaptam gondolataim mibenlétén, és pirulva inkább a tányéromnak szegeztem figyelmem.
A napjaim nagyjából így is néztek ki a héten. Felkeltem, főztem, szétnéztem, hazaértem, főztem. Az utolsó eltűnés óta nem is volt új eset, de még az a kisfiú sem került elő. A héten Taka~kun osztályfőnökével is beszéltem, aki szerint remekül beilleszkedett a közösségbe, és a tanulmányai miatt sem kell aggódni, bár ez egy hét alatt nem meghatározó, de legalábbis ő így véli. Érdeklődve hallgattam, akár egy gondos szülő, de éreztem a furcsa pillantásokat is, amiket nem igen értettem. Végül rákérdeztem az eltűnésekre, amire zavartan válaszolt.
Már egy hete itt voltunk, amikor összegyűltünk, hogy összegezzük, amit megtudtunk. Közben persze egy kis teát tettem eléjük, mert így mégiscsak könnyebb a társalgás, és az elmét is frissíti, segíthet gondolkozni.
Az akkor esti körutamon, ahová valószínűleg Kojiro~san is elkísért, furcsa reiatsu mozgásra lettem figyelmes, jobban mondva több kiugró energiát is éreztem. °O° Afelé az épület felé vettem az irányt, intve társamnak is (ha velem volt), ahonnan éreztem a reiatsu ingást. Ha úgy találta, hogy bemenjünk, követtem, és segítettem a felderítésben, ha inkább hazamentünk, hogy majd a többiekkel együtt nézzünk szét, akkor haza követtem. Bár hogy is volt, a másnapi bemutatón kutatás célzattal megjelenve ismét éreztem azt az ugrást, és egy különös reiatsut, azonban a sok ember miatt nem igen tudtam megállapítani, kié is lehet. Ezt természetesen a többieknek is elmondtam, majd vártam a következő utasításokat. Kezdett az ügy egyre furcsább lenni… >.>


Mesélő:

Mély duruzsoló hang, meleg érintés, hűvös könnyek. Susogó szél, és egy éles sikoly. Mégsem hallja senki, a városka csöndes, bánatosan hallgatag. A gyász sötétsége húzódik mindenütt, kivéve egy helyen, egy még sötétebb, mégis élénkebb helyen, ahonnan már semmi más nem hallatszik, csupán egy csepegő hang, ami a csendben túlontúl hangosnak hat, és fájón visszhangzik.

Touma Vance McCay:

Bár a bemutató, nagyjából zökkenőmentesen lement, mégsem térhet vissza a hőn áhított városba, erről természetesen értesíti azokat, akiket szükséges. Ezen a kellemetlenségen kívül rá kell döbbennie, hogy vele ellentétben Hiro nem allergiás, s valamiért folytonosan a közelében szundikál. Csupán a házon kívülre nem követi, így ha tüsszögés- és szemviszketés mentesen szeretné eltölteni kényszerpihenőjét, akkor kénytelen ezt a városban megtenni. Uma asszony éppen ezért rengeteg érdekesebbnél érdekesebb helyet ajánl neki. Boltokat, egy kis cukrászdát, a térképen is megjelölt ujjbáb múzeumot, valamint egy szerinte igen érdekes, és szórakoztató elfoglaltságot, a szellemváros meglátogatását. Természetesen rajta múlik, hogy merre is veszi az irányt, azonban az ég nem oly kegyes hozzá, mint azt gondolja, ugyanis úgy tűnik Reno~kun nem csupán az utakon élvezi a veszélyeket, így magával viszi a szellemvárosba, egy éjszakai szellem~lesre.
Lehetősége a menekülésre sajnos nincs, az ifjú motoros hajthatatlan, így nincs más hátra, jól felkészül élete egyik leghátborzongatóbb kalandjára.

Hakuun Reno:

A bemutató után néhány nevetgélő háziasszonynak oszt autogramot, majd a szálláson megtudja, hogy lezárták az utakat. Nincs mit tenni, amíg fel nem oldják a blokádokat, itt kell maradniuk, így hazatelefonál, és értesít erről mindenkit. Azonban a kisvárosban igen rossz szemmel néznék, ha száguldozna, így más izgalmak után kell néznie, ami nem más, mint az Uma asszony által megemlített szellemváros. Több se kell neki, a legközelebbi kisboltban minden szükségeset beszerez, és látva, hogy Touma~kunt a gondolattól is kirázza a hideg, hogy vele tartson, csak azért is magával viszi. Az érkezés után természetesen rajtuk áll, merre is indulnak el, de nagyon figyeljenek! Nincsenek egyedül…

Kaibara Katsuhiko:

Szerencséje van, hiszen az idősebb lány, mint a legtöbb középiskolás korú diák a városban, a Shinrinchitai Középiskola diákja. Elmondja, hogy név szerint kik tűntek el, melyik osztályba jártak. A lány továbbá megnyugtatja, hogy neki nincs oka félni, mert csak tizenkét éves fiúk tűntek el eddig. Ezt talán furcsállja is. Valamint még egy fontos dolgot megtud: Az alsó-középiskolások között él egy hagyomány, mi szerint az elsősök mind-mind bátorság próbán vesznek részt, amit egy végzős talál ki számukra. Az eddig eltűnt fiúk, és még három társuk is azt a feladatot kapta, hogy a szellemváros iskolájának a tábláján hagyjanak üzenetet, azonban erről többet nem árul el, mert el kell sietnie.
A fiúk a folyóparton a lány történetét erősítik meg, azonban nem azért letörtek, mert a barátjuk tűnt el, hanem mert az ő osztályuk adta a feladatot az eltűnt fiúknak, s bűntudatuk van. Éppen ezért nem is maradnak sokáig, gyorsan hazamennek.
Az előadáson felfigyelhet Himére, hiszen szőke hajával, és nem igazán keleties kinézetével kilóg a falucska lakói közül, akár csak az előadó és modellje.
Este látja a távozó férfiakat, akár követheti is őket, akár jelezheti, hogy velük kíván tartani, Touma~kun biztosan örülne, hogy többen mennek a szellemvárosba.

Atamagahen Haseru Hidari:

(Uma asszony szemszögéből)
*Felpillant az érkezőre, a magas fiatalember turista benyomást tesz. Mi más is lehetne, elvégre az összes lakót ismeri*
- Jajj, aranyoskám, hajoljon ide a fülecskéjével, én már nem növök nagyobbra! - *Mondja, majd miután lehajol, jól megcsipkedi az arcát* - Milyen élettel teli fiúcska vagy! Hogyne lenne itt baj? A kis Kirie fiúcskát elragadta valami, valami gonosz. Én mondom neked, ezek a földönkívüliek jönnek, felkapkodnak egy-két embert, majd visszadobálják őket. Gonosz egy népség. De majd az ilyen jókötésű férfiak hátsón billentik őket! Rémisztő hely csupán a falucska melletti szellemváros, és ha nem akar, hát nem megy arra - *Már csak távozóban beszél, bent ad egy kulcsot a szobához, majd hagyja, hogy felmenve kipakoljon a férfi*

Túl sokat nem tud meg Uma asszonytól, elvégre ő tévúton jár. Vagy mégsem? Ráadásul megemlített valami szellemvárost is, ami talán érdekes is lehet. A megtudott adatok fényében bármi lehetséges.
Továbbá észreveszi, hogy az éjszakafolyamán lakótársai bizony kiosonnak. Természetesen követi őket, ki tudja, miben sántikálhatnak? Ráadásul, még ha nem is veszélyesek, még keveredhetnek bajba. Egy szó, mint száz, a többiekkel együtt a szellemvárosba érkezik.

Szellemváros:

A szellemváros tulajdonképpen csak néhány épület a falu szélén. A régi iskolaépületet nem bontották el, romosan magasodik, bent az erdőben egy lépcsősor melletti ösvényen lehet megközelíteni. Mellette egy magas torony, funkciója az ide érkezők előtt ismeretlen, valamint egy kezdetleges kórháznak látszó épület. Míg csak egy-egy család lakott a környéken, ide jártak, ma már azonban nem merik megközelíteni. Szellemeket vélnek felfedezni, hangokat hallanak onnan, de lerombolni sem merik.

Shinigamik

Chiruochiba Airisu:

A Shikenhou, akárcsak a lélekenergia gyűjtő tál, nem jelez semmit. Nincs sérülés, és egy csepp lélekenergia sem maradt, de ami még meglepőbb a lánc testhez tartozó része sem látható, teljesen eltűnt, mintha sosem lett volna.
Hana nővér nem csak hogy pletykás, de a gyerekosztályon dolgozik, az összes elhunyt gyerekről tudja, hogy mikor és miért volt bent, így ha valaki érdeklődve hallgatja, egy kávé mellett bármit elmesél. Így megtudja Airisu, hogy az eltűnt gyerekek sűrűn voltak balesetben szerzett zúzódásokkal az orvosnál. Azonban vigyázzon, mert Hana nővér nem csak pletykás, de már három férjet is elfogyasztott, amit minduntalan meg is jegyez.

Kojiro Kuroda:

A rendőr állomány csupán néhány emberből áll, és örömmel fogadják, hogy még valaki segít. Ebédnél szívesen beszélgetnek vele, de a városban nem szokás az esti italozás, így csak ebédkor van lehetőségre beszélgetni. Főként a családjáról és a régi munkájáról kérdezgetik, de szívesen válaszolnak az üggyel kapcsolatos kérdéseire.
Hozzáfér és sikeresen le is másolja a gyerekek és családok adatait, valamint a vallomásokat is, így jól belemélyedhet az ügy részleteibe is, azonban tárgyi bizonyítékot nem találtak, minden tiszta volt, talán túl tiszta is.

Rosui Kagehime:

A felderítések alkalmával felfedezett energiaingáson kívül nem igen figyel fel másra. Az érkezett előadón kívül nem nagyon volt mozgás, nem látott gyanús személyt, és nem tűnt el új gyerek, valamint elő sem került holttest.

Kaminari Taka:

Az iskola felé menet szerencséje van, a megszólított Nanaka Reina nem csak hogy ugyan abba az iskolába igyekszik, de ráadásul az osztálytársa is (I/C), amellett, hogy szomszédok, amire a későbbiekben ők is rájönnek. Ő segít Takanak, körbevezeti az iskolában, elmondja a szabályokat, és elmagyarázza a már eddig vett anyagot. Az idősebbek is szóba elegyednek ugyan vele, de a legtöbben magukba fordulnak a tragédiák matt, és inkább csak általános dolgokról beszélnek. A szellemvárosról, és a próbáról is Reinatól hall, aki maga is teljesítette a próbát. Játszani nem igazán próbálnak vele a gyerekek, nem kerülik, csupán csak nyomott a hangulat az esetek óta.

Kamioka Shinrou:

A boncolás alatt semmilyen külső ok nem derül ki a halállal kapcsolatban, olyan mintha természetes halált haltak volna. Felfedezhetőek rajtuk sérülések, azonban ezek antemortem, vagyis halál előtt keletkezettek.
A lélekenergia gyűjtő edény azonban semmilyen foszlányt sem talál, a test teljesen tiszta. Ez több mint gyanús.


Vasárnap megosztják eddigi tapasztalataikat, valamint teóriákat gyártanak, és cáfolnak. Este Hime és Kojiro felfedezi a magas lélekenergiát, de csak másnap vizsgálják ki, akkor már mindannyian mennek. Érzékelik a reiatsu ugrást, azonban már csak a négy távozó alakokat látják az éjjel. Természetesen követik őket, bárhová is tartsanak. Messziről, hiszen akár láthatják is őket, nem lehet tudni. Az eset egyre furcsább és furcsább fordulatokat vesz.

Adatok:

Egami Roku I/C
Watari Matsuo I/A
Genichi Kaoru I/D
Ogiwara Gihei I/A
Tamafune Eichi I/B
Yuasa Okura I/B
Kirie Shinobu I/D

Ők a városból eltűnt gyerekek. Mind az alsó-középiskola első osztályába jártak. Az utolsó áldozat testét (Kirie Shinobu) még nem találták meg.

Spoiler:

Roppant különös és hátborzongató eredményt kapunk a boncolás során. Lélekláncnak nyoma sincs, a test tiszta. Sérülés, antemortem, halál előtti sérülések nyomait fedezhetőek fel. Némelyik frissebb, némelyik régebbi, de olyan, amely a halál okára utalt volna, egy sem akadt. Csönd. A titok csendben lapul, egy rejtett szoba, sötét sarkában. Valahol ott van, de olyan jól rejtőzik a megoldás, hogy szinte észre sem vesszük. Rakjuk össze, hogy mit tudunk. Minden gyermek a halála előtt sérült meg. Zúzódások, összeforrt törések. Zaklatás? Bántalmazás? Talán a társaik szekírozták őket, amíg el nem rabolták őket? Vagy... A gondolatmenetem félbeszakad, ugyanis társaim információkkal térnek vissza. Nem is csekély az új tudás, amely birtokában vizualizálódik a képe. Kisiskolás gyerekek egy csoportja szekálja az új társukat. Miért? Emberi butaság és kegyetlenség, mert ők öregebbek. Mert jól esik? Ki tudja. Lényegtelen az ok. A számtalan piszkálódás szekálásnak az lesz a vége, hogy bevállalja a beavatást. Elmegy abba a kísértetvárosba és ott valami felfalja a lelkét. Lidérc, arrancar, bount... széles a skála, hogy mi lehet a tettes. Persze az is lehet, hogy ... nem. A testek, amin végrehajtottuk a boncolást nem gigaiok voltak. Különben is értesítették volna a csapatunkat, ha az eltűnt gyerekek shinigamik lettek volna, vagy közük lett volna a Városhoz. Nem lehetnek se shnigamik, se vaizardok. Az elkövető egyelőre ismeretlen eredetű. Helyszíni kivizsgálást kell végrehajtatnunk. Hime, Kojiro és Taki információi alapján végül döntésre jutok.
- Helyszíni kivizsgálást kell tartanunk. Terepre megyünk. Ma este. Kaminari Taka-kun, a gigaiában behatol a kísértet városba. Gyermeknek álcázza magát. Értelemszerűen támadás esetén, azonnal felveszi a harcot az ellenféllel szemben. Kojiro Kuroda-senpai, gigai nélkül követi Kaminari-sant. A Niibantai tisztjeként nem fog önnek ez gondot okozni. Rosui Kagehime-san, pedig velem jön. Miközben Kaminari-kun játssza az eltévedt, félős gyermeket, feltehetően előcsalja a "vadászt." Kojiro-senpai fogja fedezni. Miközben én és Rosui-san pedig felderítjük a területet. A 12. osztagtól kérvényezni fogom a terület teljes elzárását. Amíg nem kérem a feloldást, senki sem léphet a területre be és senki sem hagyhatja el. A kör bezárul, a vadászból üldözött lesz. Chirouchiba-kun, ön velünk fog tartani. Mi leszünk hárman a kutató osztag. Ha megtaláljuk a gyermeket és még él, szükség lesz önre. Kapcsolattartásra a két csoport között a lélekmobilt fogjuk használni. Gyorsabb, sürgősebb esetekben pokollepkével kommunikálunk.
Mondom, majd elgondolkodom kissé. Pár pillanatig nézek magam elé.
- Szóval magas reiatsuval rendelkező emberek is felbukkantak. Fokozott óvatosság. A vadász lehet ember, különleges képességekkel. Ne bocsátkozzanak velük harcba. Ne provokálják a harcot. Ha a vadász ember és emberek is oda tévednek a mai éjszaka során, meglehet, hogy megpróbál bevegyülni. Kaminari-san. Az est folyamán fojtsa el a reiatsuját. Ne érezzék Önön, hogy shinigami. Kojiro-senpai, ez önre is vonatkozik. Úgy kövesse a társát, hogy a lehető legkisebb reiatsut használja fel. Ha a vadász azonosításra kerül, az ítélet egyértelmű. Halál. Nem engedhetjük, hogy lelkeket faljon fel és ezzel veszélyeztesse a két világ közötti egyensúlyt. A megtévesztés lehetőségére mindenki figyeljen oda.
Mondom és jelezvén, hogy befejeztem a feladatok kiosztását, felállok a az asztaltól, majd meghajolok a hallgatóság irányába.
- Indulásra készen álljon mindenki 30 perc múlva.
Én ezek után a szobámba vonulok és beveszem a lélekcukorkát, hogy a Gigaiomban helyet foglaljon és kiadhassam neki a feladatokat. Elrendelem, hogy zuhanyozzon le, pihenjen le. Az órát beállítottam csengésre, hogy időben bemenjen a munkahelyemre és elintézze a napi tennivalókat. A szobámból már shinigamiként lépek elő és kezemben ott van Kenshiko is. Ha mindenki elkészült, akkor elindulhatunk és felgöngyölíthetjük az ügyet.
- Chirouchiba-kun, Rosui-san! Előremegyünk, mi hárman. Elkezdjük a terület megfigyelését. A területre akkor hatolunk be és kezdjük el a kutatást, ha Kaminari-san a Gigai alakban és Kojiro-senpai megérkeznek.
Mondom és innentől shunpoval haladok a kísértet városba. Így biztosan hamar oda érünk. És felvehetjük a megfigyelő pozíciót. Egyelőre megfigyelek és társaimat is erre intem. Amikor azonban végre megérkezik Kaminari-kun és Kojiro-senpai és mindannyian behatoltunk a kísértet városba, akkor előveszem a lélekmobilom és felhívom a központot.
- Itt Kamioka Shinrou sanseki. Erőteret kérek a szektoromra.
Némi várakozás után remélhetőleg megkapom a visszajelzést, hogy a területet elzárták és a mai napon, aki egyszer bejutott a kísértetvárosba, az nem jut ki. Miután ezzel is megvagyunk, társaim felé fordulok.
- Kezdjük el a felderítést. Irány a kórház!
Mondom és elindulok a kórház felé. A kórházakban sokan meghalhatnak. Előfordulhat, hogy még most is ott tanyázik valami.

Különös volt ez a mai nap… jó volt. Nem éreztem azt a terhet, ami mindig elkísér az utamon. Se a magányt, sőt, kifejezetten jól éreztem magamat, és tudom, hogy ennek zavarni kellene, de mégse zavart. Bár zavarjon? Nem lehetne, hogy egyszer boldog legyek, és élvezzem az életet? De, ma ezt fogom tenni, már reggel is mosolyogtam, a szomszédok visszamosolyogtak. Persze, nem tudták milyen vagyok, így lehet, hogy csak azt gondolták, hogy most sikerült beilleszkednem. Nem baj, erre a kevés időre is legyen elfogadható a kapcsolatom a szomszédsággal. Sőt, ma a munkában is ilyen volt a kedvem, a viselkedésem is, még nevettem is a vicceken, amik elől máskor inkább eltűnök. Fura volt, mert most nem, hagytam, hogy magával ragadjon az egész és… és normális legyek. S az egész napom így telt el, hazaérve megkerestem a ”nejemet”, nem tudom mi vezérelt, de csak adtam neki egy puszit, majd karon ragadtam, és lassúzni kezdtem vele, és közben végig mosolyogtam.
- Szerinted nem szép az élet? Persze akadnak ocsmányságok, kínok, halál, vagy éppen a szeretteinket veszítettük el, és keserűek voltunk. Ám néha az arcunkat éri a meleg, és a fény.- megpörgettem a tánc közben, majd elengedtem az egyik kezét, és hátrább léptem, majd vissza hozzá, és erősen megragadtam a derekát. Nem foglalkozva azzal, hogy esetleg kaphatok pár ütést, vagy éppen térdelést. Bár az egészet csak viccnek szántam, mármint a táncot.- Valahogy úgy érzem, ez a mai nap ilyen, amikor nem kell emlékeznem semmi rosszra, csak végre élvezni az egészet. És köszönöm a táncot, kedves ”feleségem”- nevetve rákacsintottam, majd kuncogva elindultam a szobámba. Fene se tudja mi történt velem, de határozottan élveztem, és még nem jött el a megbeszélés ideje, addig bennmaradtam. Feküdtem az ágyamon, néztem a plafont, és boldog voltam végre, és ami még fontosabb, tudtam aludni. Nem álmodtam semmit, csak nyugalom és béke volt.
~ Aludj csak, aludj. Kapsz egy kis időt, boldogságban, és annál jobb lesz, amikor visszarántalak.- léptek zaja ébresztett fel, majdnem lekéstem a megbeszélést. Siettem, és amikor elhaladtam a ”nejem” mellett, egy aprót csíptem a hátsójába, és továbbra is vigyorogtam. Majd pedig előadtam mindent, amit megtudtam, és utána pedig halkan dúdolva álltam meg a fal mellett. Hallgattam, a feladat kiosztását, és azt, hogy mi lesz a dolgom. Nos, ez misem egyszerűbb, fedeznem kell a kölyköt, hát legyen. Ha rajtam fog múlni, akkor nem sok baja lesz. Ez egy küldetés, tehát megsérülhet, a dolgom az lesz, hogy életben maradjon, és a túl veszélyeseket kerüljük el. Meglesz. S most van 30 percem, addig is lerendezem a testem esedékes dolgokat.
- Na, akkor itthon maradsz, és ennyi, megvárod, míg visszaérek, és ha lehet, akkor megyünk tovább, haza.- mosolyogtam a testemre, és otthagytam. A küldetés lényegi része elindult.
Követtem a kölyköt, figyelve, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet. Se rossz lépésekkel, se úgy, hogy annyi reiatsut engedek ki magamból, amivel fel tudom hívni a figyelmét, valami kóbor hollownak. Kellemetlen lenne, ha néhány eltévedt kis hollow meglepne minket, és elszalasztanánk a lehetőségét annak, hogy ennek a rejtélynek a végére járjunk. Sikoltás, és egy gyermek rohan az iskolába. Ej, hát szerintem nappal se szeretnek bejárni, nem hogy éjszaka. Nincs mit tenni, ha az én ”fiam” is bement, akkor követem. Habár fene se érti, mi vezérelt arra, hogy hátulról lépjek be, de mindegy, ott kényelmesebb. Szerencsére hamar meglesz a kölyök, és nem foglalkozva azzal, hogy továbbra is elnyomjam a reiatsumat, nincs erre idő. Főleg, mert valami báb esik lefelé. Reflexből mozdult a karom, sajnos nincs vágástávolságban, de egy kidou pont megteszi. Fejre célzás…
Hadou 04: Byakurai… és megfogva Taka vállát, hátrálni kezdtem. Vagy talált, és akkor lehet nincs feje annak az ocsmány bábnak, vagy nem talált, és akkor így jártunk. Mindenesetre, én valamitől nagyon jó a kedvem.
- Van egy érzésem, hogy ezt nem a bábosok hagyták itt. Tényleg, van bábszakkör a suliban?- a szememben ott a kíváncsiság szikrája, míg az ajkam továbbra is csak mosolygott. Ám valami kattogást hallok, meg apró kis lábak zaját, és megjelennek a harcias kis bábok.
- Szerintem beszélek az igazgatóval, hát miféle bábszakkör van itt?- kérdeztem vidáman, ám csak vicceltem, és most itt az ideje, hogy kicsit keményebben játszunk. Már rég nem menő a bábozás, ideje elveszniük.
Előhúzom a zanpaktoumat, és Takara nézek.
- Elmondok egy örökérvényű igazságot. "Szenvedély. Mindannyiunkban megbújik. Alszik, vár, és bár nem akarjuk, nem kérjük, végül felkavar. Kinyitja száját, és Üvölt. Beszél hozzánk, irányít. A szenvedély uralkodik rajtunk, mi pedig engedelmeskedünk. Mi más lehetőségünk lenne? A szenvedélyből merítünk a legjobb pillanatainkban, a szerelem örömében, az utálat tisztaságában, és a fájdalom extázisában. Néha elviselhetetlenül fáj. Ha tudnánk szenvedély nélkül élni, talán békességet találnánk, de akkor üresek lennénk, üres szobák. Lefüggönyözve, nyirkosan, szenvedély nélkül igazán holtak lennénk." Van benned elég szenvedély ahhoz, hogy élj, hogy harcolj, hogy megmutasd mindenkinek, hogy nem ok nélkül vagy shinigami, és férfi? Akkor az alkalom el fog jönni, de nem most. Ezeket most elintézem én. Te pedig indulj visszafele, és keres egy másik utat az emeletre, és segíts, akin tudsz. Ja, és ez nem kérés volt, hanem parancs. Na, mars!! - habár lehet nem fog elmenni, de nem érdekel annyira, szerencse, hogy amit tervezek, az nem veszélyezteti.
- Donare, Denryuu.- ez kész, jöhet a következő.- Shinotsuke, Ryuunamida.- szétvált, több ezer apró kis kék tű, és mind elindult a bábuk felé, afelé is, aminek talán van feje, talán nincs. Ellepve őket, folyamatosan támadva, és ha sikerült, amit elterveztem, akkor nem csak több darabra fogom törni őket, hanem porrá, apró kis szemekre, és mind ezt vidáman, vigyorogva. S ha pedig szabad az út, és még ott van a kölyök, akkor biccentek neki, és mehetünk tovább. Ha nincs, hát akkor nem biccentek a levegőnek, csak elindulok.

Miután kértem a terület lezárását elkezdtük szépen szisztematikusan átvizsgálni a területet. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha találunk is valamit. De sajnálatos módon semmit sem találtunk, csupán poros és kísérteties "romokat". Airisu jelentésére bólintok egyet. Ezekszerint emberek szkorzóznak a szomszédban. Alaposan rájuk hozhatjuk a frászt és reménykedtem benne, hogy nem ellenségesek. Végül úgy döntünk, hogy mehetünk kifelé, a kórházban semmi sincs, semmilyen nyom vagy bizonyíték, így feltehetőleg az iskolában lesznek a további nyomok, ha más nem, az embereket kell kikérdeznünk.
- Indulás!
Andom ki az utasítást, hogy távozunk akkor arra amerről jöttünk. de ahogy mennénk ki beleütközünk egy kis gondba. Pontosabban három problémába. Az előttünk ácsorgó szörnyek pontosan olyanok, mint a épen volt láthatóak. Kimásztak volna a vászonról? de hiszen az lehetetlenség, olyan nem lehetséges, hogy a képek megelevenedjenek. Habár... különös technikák is lehetnek. Lehetséges, hogy mégis csak a képről másztak le? Nincs további időnk gondolkodni, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy bennünket akarnak bántalmazni. Komolyan válaszolok a jelenlétük okozta fenyegetésre.
- Kirikiazame Kenshiko!
Ahogy előhívom a zanpum shikai alakját, megjelenik a pengén a fogazás. Brutális sérüléseket lehet vele okozni. Rámutatok az esernyős hölgyeményre, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy ki is az ellenfelem. Ezután egy rövid szócskát suttogok magam elé. Shinigami társaim tökéletesen tisztában vannak vele, hogy miféle technikát kívánok használni.
- Senka!
A bábok felől jövő lélekenergia túlságosan alacsony ahhoz, hogy gyorsabb legyen nálam vagy egyáltalán a mozdulatot láthassa. Így nincs más hátra, minthogy a lény ellen megpróbáljam használni a Senkát. Mögé shunpózok és egy vízszintes vágással próbálom végrehajtani a támadást. Kenshiko képessége rájátszik arra, hogy amennyiben sérülést okozok, az nagyon meg fogja viselni a hölgyeményt.
- Senki nem mondta nektek, hogy tilos graffitizni?
Ezután kipróbálok valamit. Nem vagyok a dologban biztos, de mégis csak a festményről léptek le.
- Kongoubaku!
Azzal kidout a kiválasztott ellenfelem festményére lövöm. Ez csak egy halvány feltételezés, de úgy gondolom, hogy közük van a festményhez. Akkor pedig nem rossz próbálkozás a festményt magát is elpusztítani. Ezért vagyok a 12. osztag tagja, használom harcközben a fejemet is. Nem úgy, ahogyan a 11. osztagosok... Ők nem tudnak olyan kifinomult módon harcolni, mint én. ^^